khm...azt hiszem, kissé régen jártam erre...talán nem volt miért...lett volna sok dolog, amit megoszthattam volna, de nem akartam...a nyígásnak meg nem láttam értelmét, ezért azt sem írtam le...
nos...magánélet terén nem igen volt változás, számtalan randi, aminek semmi értelme nem volt...elegem lett...inkább csak sodródtam Zé-vel, hol boldogan, hol szenvedve, sok-sok lemondással...immár 16 hónapja...és most eljött az idő, hogy azt mondjam, elég volt...mert ki tudom mondani...VÉGRE...bár nem lesz könnyű...hisz Ő maga emberként fontos leginkább a számomra, de el kell engedni...nem hittem benne...de tényleg így van...amíg nem engeded el a múltat, a felesleges dolgokat, nem fog jönni az új...én ugyan fizikailag még nem, de agyban, szívben elengedtem...és nyitott lettem az újra...és lám-lám, bekopogott...így pedig nem kérdés, hogy a "vallomás", mely kimondja a zárszót, némiképp könnyebben fog menni...fájni fog így is...de most jött az új, a jó...amiről egyszerűen azt érzem, hogy JÓ...amikor az első találkozáskor azt érzed...ez most jó lesz, érzem, jónak kell lennie, mert ez KELL nekem...és már egy percet sem akarsz nélküle tölteni...hát igen...ezt érzem most...és olyan régen várok erre, hogy képtelen vagyok az érzés szépségével betelni...mintha csak 18 lennék, ifjú, és szerelmes...
jajj...kissé csapongó a megfogalmazás, de nem meglepő, hisz magam is az vagyok...:)
mert boldognak érzem magam...VÉGRE...VÉGRE
remélem ezt még sokáig magamévá tudhatom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése