anyósom péntek reggel felhívott, hogy mi lenne, ha vasárnap elvinnék a gyereket, mert az apjának tartják a szülinapját, meg sógor névnapját, stb...nem ígértem meg neki, de mondtam, átgondolom...elvileg az én hétvégém van, és már terveztünk programot...persze, ha a gyerek menni akart volna, akkor átszervezem...de nem akar...ezt ma közölte is a nagyanyjával...aki tiszta lelkis lett emiatt, és sírt a telefonban, hogy jajjaj, de hát ő erre építette az egészet...fasza...most melyik ujjamat harapjam? kinek tegyek rosszat, kinek okozzak inkább csalódást?...anyósnak, hogy nem beszélem rá a gyereket, hogy menjen, vagy a gyereknek, hogy nem viszem el a csodák palotájába, ahová hetek óta ígérem neki...természetesen a gyerekemnek nem akarok csalódást okozni...főleg, hogy annyira várja...persze ettől még baromi lelkiismeret-furdalásom van anyós miatt...
ha őszinte vagyok, a fiam apjának a szülinapját pont leszarom...ahogyan Ő is a mienkét...a gyerek névnapjára egy tábla csokit sem vett...és ami a gáz, hogy ezt a gyerek jegyezte meg nekem...
és a nagyanyjának is azt mondta, hogy apa szülinapját már többször is megünnepelte, de a csodák palotájában még sosem volt...
na, és akkor így legyek okos, és így döntsek igazságosan...
nem tehetek róla, nekem a fiam a legfontosabb, így az Ő akaratát helyezem előtérbe
ps: épp a tesóméknál voltunk, mikor eme párbeszéd zajlott...persze nagy okos tesómnak ebbe is bele kellett szólnia, mint általában mindenbe, ami a mi életünkre vonatkozik...mintha bármi köze is lenne hozzá...és persze ezt majd ecsetelni fogja anyámnak is, aki majd szintén puffogni fog...
néha úgy elmennék messzire, hogy ne kelljen egy ideig a családom közelében lenni...így mindennaposan néha kicsit sok belőlük...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése